A félelem felemészt, marja a lelkem, felzabál, tépked, szétcincál. Egyre beljebb és beljebb jut. Nincs menekvés.
Cselekvésképtelenné, mozgásképtelenné tesz, ledermeszt, visszatart mindentől, amivel legyőzhetném. Megállít, és még beljebb eszi magát.
Kívánom az öntudatlanságot, kívánom a halált, mert tudom, hogy akkor magáll. Eltűnik, felszívódik, elröppen, mint egy madár, és csak a békesség marad utána. A mérhetetlen, boldog békesség.
De nem jön a megváltás. Csak a félelem van és a fájdalom. A test fájdalma, ami a félelemből táplálkozik.
Lebénulsz, de közben fáj. Annyira fáj! Fáj a tehetetlenség, és már a remény is elszállni látszik.
A remény arra, hogy véget ér egyszer, hogy abbamarad, vagy hogy jön a megmentőd.
De nem jön. Nincs senki, aki megállíthatná, csak te magad. Ha elég erős vagy, hogy visszatartsd, hogy megállítsd, hogy legyőzd.
Elég erős vagy? Képes vagy harcolni ellene?
Harcolj vele, küzdj a végsőkig, csak így pusztíthatod el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése