Szaisztok!
Nagyon rég jártam erre, aminek főleg az volt az oka, hogy egy hosszabb történetbe kezdtem bele, és azzal foglalkozom. De nemrég írtam egy újabb történetet, egy rövid novellát, egy pályázatra amit a Költészet Napja okán rendezett meg a szarvasi Cervinus Teátrum. Megadott szavakból kellett egy húsz soros novellát írni (vagy verset, de az engem nem érint): nyit, hang, türelem, szél, suttogás, fény, mocorgás, szárny, zene, lomb. Első lettem vele, így gondoltam megosztom veletek is. Nem mellesleg, Ostika második helyezést ért el az egyik versével, ami - nem is értem miért -, nem is tetszik neki annyira. Pedig szerintem nagyon jó... :)
Na de befejezem, íme a novella:
Találkozás:
Éjszaka volt már, mikor hazafelé sétáltam a sötét utcákon. A fák lombjai furcsa árnyékokat vetettek a macskakőre, de nem féltem, szerettem az éjszakát, nyugalommal töltött el, úgy éreztem, ilyenkor bármire képes vagyok.
Némaság ölelt körül, csak a lépteim zaja törte meg a csendet. Hamarosan elértem az utca végét és be is fordultam rajta. Ekkor különös dologra lettem figyelmes. A némaságba szárnyak suhogása hasított, sokkal hangosabb volt, mintha csak pár gerle szállt volna el ijedtében. Megtorpantam, furcsa érzés uralkodott el rajtam, mintha valaki más is lenne itt rajtam kívül. Körbenéztem, de semmit és senkit nem láttam.
Tovább mentem, de mikor a lámpák fényei villózni és szikrázni kezdtek, megtorpantam. Ekkor feltámadt a szél is. Megijedtem. Kinyitottam a táskámat és előkerestem belőle a gázspray-t, amit a bátyám erőltetett rám. Most örültem neki, hogy mégis eltettem.
Hátamat a falnak vetettem és ismét körbenéztem, ekkor láttam, hogy egy alak bukkant fel a semmiből, egyenesen engem nézett. Pislogtam és hirtelen ott termett előttem. A férfi szép arcát barna haj keretezte, kék szemei a lelkemig hatoltak. Mocorogni kezdtem, miközben döbbenten tudatosult bennem, hogy ismerem. Az álmaimból.
– Ki vagy? – Remegett a hangom. Ő hallgatott, vártam, hogy válaszoljon, de a türelem sosem volt az erősségem. – Nos? – kérdeztem újra, de csak suttogásra futotta tőlem.
– Tudod te – hangja, mint a zene, annyira gyönyörű volt. Közelebb lépett, két ujját a homlokomhoz érintette és akkor fény borította el az elmém. Megmutatta, mit kell tennem, hogy miért is látogatott meg álmaimban egy angyal…
Némaság ölelt körül, csak a lépteim zaja törte meg a csendet. Hamarosan elértem az utca végét és be is fordultam rajta. Ekkor különös dologra lettem figyelmes. A némaságba szárnyak suhogása hasított, sokkal hangosabb volt, mintha csak pár gerle szállt volna el ijedtében. Megtorpantam, furcsa érzés uralkodott el rajtam, mintha valaki más is lenne itt rajtam kívül. Körbenéztem, de semmit és senkit nem láttam.
Tovább mentem, de mikor a lámpák fényei villózni és szikrázni kezdtek, megtorpantam. Ekkor feltámadt a szél is. Megijedtem. Kinyitottam a táskámat és előkerestem belőle a gázspray-t, amit a bátyám erőltetett rám. Most örültem neki, hogy mégis eltettem.
Hátamat a falnak vetettem és ismét körbenéztem, ekkor láttam, hogy egy alak bukkant fel a semmiből, egyenesen engem nézett. Pislogtam és hirtelen ott termett előttem. A férfi szép arcát barna haj keretezte, kék szemei a lelkemig hatoltak. Mocorogni kezdtem, miközben döbbenten tudatosult bennem, hogy ismerem. Az álmaimból.
– Ki vagy? – Remegett a hangom. Ő hallgatott, vártam, hogy válaszoljon, de a türelem sosem volt az erősségem. – Nos? – kérdeztem újra, de csak suttogásra futotta tőlem.
– Tudod te – hangja, mint a zene, annyira gyönyörű volt. Közelebb lépett, két ujját a homlokomhoz érintette és akkor fény borította el az elmém. Megmutatta, mit kell tennem, hogy miért is látogatott meg álmaimban egy angyal…
