Boldog...

Sziasztok!

Nagy nap ez a mai számomra, ma lettem ugyanis 24 éves. Az elmúlt év során egyáltalán nem akartam ennyi lenni, és tegnap volt a mélypont, azt kívántam álljon meg az idő, vagy legalább had menjek vissza az időben ezzel a tudattal a 20 éves énembe (korábbra még jobb lenne, de ne kérjünk lehetetlen dolgokat :P). Természetesen az idő nem állt meg és nem is kerültem vissza négy évvel korábbra, az idő csak folyt és el is telt, és most itt vagyok. És már annyira nem is bánom, hogy az idő mégsem állt meg, mert annyian gondoltak rám a mai napon, hogy többet sem kívánhatnék.

Olyanok köszöntöttek fel, akikre nem is számítottam és olyan ajándékot kaptam, amely többet jelent számomra bármilyen tárgynál. Kívánok minden olvasómnak hasonló szépeket, majd ha eljön az ideje!

És íme az ajándék, amiről fentebb beszéltem: http://ostika23.blogspot.hu/2013/03/egy-kulonleges-napra.html

És ezúton is nagyon szépen köszönöm, Ostikának! ;-)

Új novellám kalandos születése

Ez a kis leírás nagyon körülményesen került elétek, jól megszenvedtem vele. Na nem az írással, hanem azzal, hogy feltöltsem a blogra. Egy másik történetem is kárba veszett emiatt. Történt ugyanis, hogy a novellát, valamint ezt az ismertetőt otthon írtam meg 2007-es Word-ben, azonban a páromnál nincs csak 2003-as Word és nála nem tudtam volna megnyitni a dokumentumot. Mivel otthon nincs internetem, csak nála tudom szerkeszteni a blogomat, kivéve egy-egy rövidebb bejegyzés eseténél, amit a könyvtárban is meg tudok írni (ami a héten zárva volt).
Na mindegy. A lényeg, hogy megírtam ezt a történetet és beleillesztettem egy másik dokumentumba, ami azzal a bizonyos 2003-as Worddel készült, úgy gondoltam, majd nem simán mentéssel, hanem mentés máskénttel fogom elmenteni, merthogy nem egyszerűen csak beillesztettem ezt a szöveget az eredeti elé, mögé, mellé stb, hanem a hülye idióta fejemmel jól kivágtam a több mint 200 oldalnyi regényt és az alábbit illesztettem a helyére. Azonban véletlenül nem a mentés másként gombra, hanem a sima mentésre kattintottam, így a 200 oldalas regény helyére bekerült a tíz oldalas novella. Természetesen máshová nem volt elmentve a teljes dokumentum, csak a fele. Ez a jó hír, mert így nem az egészet, csak a felét kell megírnom újra a történetnek.
És mi ebből a tanulság?

Egy: tartsd be a számítástechnika három legfontosabb szabályát!
1. szabály: Mentsd el a dokumentumot, képet stb.
2. szabály: Mentsd el a dokumentumot, képet stb. egy másik helyre is.
3. szabály: és… hmm, mi is a harmadik? Ja, igen! Mentsd el a dokumentumot, képet stb. egy harmadik helyre is!

Kettő: hallgass a megérzéseidre! Én nem hallgattam rájuk, és jött az idegbaj. Pedig esküszöm, gondoltam is rá, hogy talán nem a regényem helyére kéne beilleszteni az új novellát. Bukta.

Három: egy idióta vagy, amiért nem tartottad be az első két instrukciót, most viseld a következményeket!

És akkor jöjjön a novellám nem túl rövid ismertetője:

Nemrég Ákos dalának hatására születtek meg a fejemben egy novella körvonalai. Annyit tudtam csak, hogy a dalról – Méreg –, a Supernatural c. sorozat jut eszembe és azon belül is Sam Winchester. Nem ő a kedvencem, jobban kedvelem Deant és Castielt, de úgy éreztem, muszáj kiírnom magamból. Hetekig gondolkodtam azon, hogy hogyan írjam meg, milyen legyen majd a befejezés, milyen stílusban íródjon, hogy tegyek-e bele szövegrészletet Ákos dalából. Feltett szándékom volt, hogy így tegyek, de fogalmam sem volt, hogy hogyan, úgyhogy szó szerint nincs is benne. Ha beleteszem, azt mindenképp Sam szemszögéből kellett volna, de végül a novella első fele egy egészen más szemszögből született meg.

Aki nem ismeri a sorozatot, annak sem a fenti szöveg, sem a novella nem fog sokat mondani, így úgy döntöttem, írok egy kis ismertetőt.
A Supernatural két fiatal fiúról szól, akik vadászok. Vadásznak, de nem ám olyasmikre, mint egy átlag vadász (őzikék, szarvasok meg macik) sokkal durvább dolgokra. Olyanokra, amik csak a mesékben, mondákban, legendákban léteznek. Vámpírokra – teszem azt, ám most ne Edward Cullenre gondoljatok – úgyis tudom, hogy ő jutott eszetekbe –, őnála sokkal durvábbak ezek a lények, nem csillognak, nem szépek és nem is akarnak „vegák” lenni. Keményen szétcibálják az embert, és csak a fejük levágásával, illetve halott ember vérével pusztíthatóak el. Nem is égnek el a napfénytől, mint Dracula, és a fokhagyma sem ér sokat, esetleg a szentelt víz működik, de ebben sajnos nem vagyok biztos, mert rég láttam azokat a részeket. A keresztet is el lehet felejteni. Szóval ilyenekre vadászik a két fivér, de megemlíthetnénk akár a démonokat, az alakváltókat, a wendigót, a gonosz szellemeket és még más hasonló ínyencségeket is.

Az egész azzal kezdődött, hogy Dean – az idősebbik testvér – elment az öccséhez a Stanfordra, hogy rábeszélje arra, hogy együtt keressék meg vadászat közben eltűnt apjukat, Sam persze nem akarja, ő nem akarja az egész vadászosdit csinálni, ő ügyvéd akar lenni, és nem akar aggódni azért, hogy mikor ugrik ki a bokorból egy vérfarkas. Itt nyomban ki is derül, hogy a fiúk gyerekkoruk óta csinálják ezt az egészet, azután, hogy az anyjukat megölte egy démon – a sárga szemű, a nevét sokáig nem tudjuk meg, de nem is ez a lényeg –, és az apjuk elkezdett vadászni erre a bizonyos lényre, hogy megbosszulja Mary halálát. A fiúk ebben nevelkedtek, az iskolák havonta változtak, állandó lakhelyük nem volt, és folyton olcsó motelekben szálltak meg, valamint olyan sokat voltak úton, hogy már szerintem az egész Földet többször is körbeutazhatták volna, arról nem is beszélve, hogy a pénzüket nem épp legális módon szerzik, mert hát ezért a munkáért nem fizetik meg őket. Az emberek többsége még mindig mesének hiszi a vámpírokat.

Aztán Sammy felnőtt, és úgy döntött, új életet kezd, egyetemre megy és jól össze is veszett az apjával, ám végül csak visszacsöppent a vadászatba, mert a barátnője is meghalt. Az egészben a csavar, hogy éppúgy, mint egykoron az anyjuk. Így Sam csatlakozik Deanhez, hogy együtt keressék meg az apjukat, és a sárgaszemű démont. Közben vadásznak a szokásos embernek ártó lényekre, vitatkoznak, nevetnek, utaznak, ügynöknek, rendőrnek, boncnoknak adják ki magukat, hogy le tudjanak zárni egy-egy ügyet. A csajok jönnek-mennek, a sör, whisky és más italok szépen fogynak, épp úgy, ahogy a kilométerek, vagy nevezzük inkább mérföldnek, ha már Amerika.
Végül sikerül elkapni a démont, igaz nagyon sokáig tart, az apjuk is meglesz, és az évadok múlásával az is kiderül, miért kellett Marynek meghalnia. Annyi kellett volna csak, hogy ne menjen be Sam szobájába. Az akkor még csecsemő Samet akarta megkaparintani ugyanis a démon. A saját vérével itatja meg, és itt jön a lényeg: jó pár évvel később Dean és Sam megismerkedik Rubyval, aki állítja magáról, hogy ő nem olyan hazug picsa, mint a többi démon. A fiúk persze nem hisznek neki, de ő tovább próbálkozik, míg végül sikerül elérnie a célját és rászoktatja Samet a démonvérre (olyan, mint a drog: hamar rászoksz, ettől megváltozol, és piszok nehéz leszokni), Sam ettől olyan erőt kap, hogy a puszta akaratával sikerül kiűznie egy démont egy ember testéből, anélkül, hogy az illető ember meghalna. Eddig ugyanis vagy a démonölő kést, vagy a coltot (különleges golyók járnak hozzá, amit nem lehet megkapni bármelyik sarkon) használták, de azzal ugye meghalt a porhüvely is, akit megszálltak, így Sam elhitte, hogy ő ezzel most jót cselekszik, persze végül kiderül, hogy Ruby mégiscsak egy hazug démon, és jól felhasználta Sam naivságát céljai eléréséhez. Kábé ennyi a lényeg, nagyon nagy vonalakban, én inkább a sorozat megnézését ajánlanám, mert szerintem a világ legjobbja. Szeretek sorozatokat, sokfélét, de ez az egyetlen, amit akárhányszor nézek meg, nem tudom megunni. Kellően sötét, kellően vicces, és kellően jók benne a zenék – a Rock örök! –, szóval érdemes megnézni, az eleje sokak szerint eléggé horrorba illő, bár én nem osztom ezt a véleményt.


Na, szóval, most térjünk vissza a novellához. A címe Méreg, ahogyan a dalnak is, Rubyról, Samről és arról szól, hogy ki mit gondolt, miközben Ruby megpróbált a fiúk bizalmába férkőzni, és végül rászoktatni Samet a démonvérre. Ruby szemszögével kezdtem, és Samével folytattam, remélem tetszeni fog annak is, aki nem látta a sorozatot, és remélem elég kedvet kaptatok ettől a kis írástól a sorozat megnézéséhez. :)

A novella első részét csak holnap töltöm fel, hogy kicsit izguljatok:) Ostikának pedig köszönöm, hogy átnézte a firkálmányomat, és kijavította. Örök hála! <3




Végül pedig, íme a dal, ami megihletett: 

Valamint a szövege:

Már első látásra tetszett
De másodszor sokkal szebb lett
A harmadikra nem tellett
De addigra szörnyen kellett

Azt hitted, melletted marad és ápol
Ha kéred, elvarázsol
Veled táncol a szakadék szélén
Az igazi helyetti műanyag élmény

Éget, egyre éget
Mert méreggel teli a véred
Benned tombol, ami rombol
És mindig csak terád gondol
Igen
Éget, egyre éget
Mert méreggel teli a véred
Benned tombol, ami rombol
És mindig csak terád gondol

A méreg azt súgja: -Tedd meg
Nekem nem kell a lelked
Én a testedhez alig nyúlok
Benned mégis lángra gyúlok

És akkor remegsz majd úgyis értem
Szerelmes leszek, érzem
És nem engedlek többé szabadon
Enyém a hatalom, a véredet akarom

Éget, egyre éget
Mert méreggel teli a véred
Benned tombol, ami rombol
És mindig csak terád gondol
Igen
Éget, egyre éget
Mert méreggel teli a véred
Benned tombol, ami rombol
És mindig csak terád gondol

Mesterséges anyagokkal
Őrizteted a testedet
Megölnek vagy gyógyítanak
A kíméletlen vegyszerek?



Cofotka voltam ;-)

Szellemek - Itt vannak közöttünk?

A minap egy nagyon érdekes kérdést vetett fel valaki a Supernatural kapcsán, és én, mint túlvilág és angyal-függő (mert az is vagyok), elgondolkodtam rajta, elég mélyen.

A bemutatkozásomban már olvashattátok, hogy bátyám és keresztanyukám sem él már, és mindkettejük elvesztése mély nyomot hagyott az én mimóza lelkemben. Néha keménynek próbálok tűnni, viccel elütni a dolgokat, és azt is hihetnék azok az emberek, akik olvasták a Cofotka, mint lényt, hogy folyton mosolygok. De ez természetesen nem így van, rengetegszer vagyok én is szomorú, és boldogtalan és sokszor kívánom azt, bár meg nem történté tudnám tenni a dolgokat.

A kérdés, amiről ezen kis bevezető elején írtam, az volt, hogy vannak-e szellemek? Jók-e? Vagy rosszak? Tudják, hogy ők szellemek? Nos, azt hiszem ez mindannyiunkban felmerült már, sokan hisznek benne, sokan pedig hülyeségnek tartják az egészet, úgy ahogy van, és még magyarázatuk is van arra, hogy miért nincsenek.

Azt hiszem, mindent meg lehet magyarázni, még annak az ellenkezőjét is, amit már bebizonyítottak, na mindegy.

Én mindig is szerettem volna kicsit közelebb állni a szellemvilághoz, de nagyon úgy tűnik, hogy még nem vagyok elég nyitott az ilyesmire, pedig próbálkozom. Azonban úgy tűnik egy-két kivételtől eltekintve, nem veszem észre a jeleket, amik megmutatkoznak. Még nem éreztem olyasmit, amikről a filmekben hallani, a könyvekben olvasni. De talán nem is ez kell, elég, ha csak hiszek benne, és ha eljön az idő én is megtapasztalhatom azt, amit mások?

Ugyan még nem voltak ilyen tapasztalataim, csak hasonlóak, de ennek ellenére, én továbbra is hiszem, hogy létezhet valami más, mint amit ebben a dimenzióban láthatunk, érezhetünk, megfoghatunk.

Amikor keresztanyukám meghalt, láttam őt másokban. Egyszer mentem az utcán, a környéken ahol unokatesóm (keresztanya lánya) dolgozik, és észrevettem egy előttem sétáló ötven körüli nőt. Amikor megláttam megdobbant a szívem, mert egy pillanatra azt hittem, hogy keresztanyát látom. Olyan volt a kabátja, a testalkata, a járása, sőt még a haja és a sapkája is. Egy ideig követtem, meg is előztem és megnéztem, hogy hogyan néz ki. Tudtam, hogy nem lehet ő, hiszen az lehetetlen, és meg is bizonyosodtam róla, hogy ez csak egy idegen, aki hasonlít rá. Mégis furcsa érzéseim támadtak. Örültem, és ez a legfurcsább. Boldog voltam, amiért láttam azt a nőt, éreztem, hogy ez fontos, de más magyarázatot nem találtam arra, hogy miért érzem ezt. Még párszor láttam őt, amikor a környéken jártam, de aztán eltűnt. Azt hiszem akkor, amikor elfogadtam, hogy keresztanya már nincs többé.

Később megtudtam, hogy unokatesóm is látta azt a nőt, és azt mondta, hogy ebből tudta, hogy anyukája nem hagyta el, vigyáz rá, és szereti (nem pont ezekkel a szavakkal, nagyon régen történtek ezek a dolgok, és sajnos már nem emlékszem tisztán). Utólag rájöttem, hogy én is valami ilyesmit éreztem az örömön túl.

Később unokatesóm azt is elmondta, hogy keresztanya tudat alatt érezte, hogy meg fog halni. Persze ezt akkor még a lányai sem vették észre, utólag jöttek rá.

Jó néhány évvel keresztanya halála előtt a férje (keresztapukám) kifizetett egy sírt, előre megvette későbbi nyughelyüket, ezen akkor keresztanya nagyon kiakadt, de a halála előtt, már jó ötletnek tartotta.
És biztosan ti is kaptatok már ismerősöktől, rokonoktól italokat, amik most a szekrény tetején pihennek bontatlanul. Keresztanya ezeket, az italokat elkezdte megbontogatni, és azt mondta a családjának, hogy igyák meg, hiszen tök felesleges ott tartogatni, kávét ivott, amit imádott, de nem tett jót a gyomrának, és még egy rakás olyan dolgot tett, amit egyébként nem tett volna. Furcsa nem? Persze lehetne ezt is magyarázni, de én hiszem azt, hogy érezte, hogy közeledik a vége, és ezért tett meg olyan dolgokat, amiket egyébként nem tett volna, és hiszem azt is, hogy azaz idegen nő is ő volt, nem szó szerint, de ő küldte vagy nem is tudom. Magyarázatom nincs, de érzem és szerintem ez mindent visz.

Talán sokan nem látjuk őket, nem érezzük meg a jelenlétüket, de én biztosra veszem, hogy itt vannak közöttünk, vigyáznak ránk, és ha eljön a mi időnk is, ott lesznek mellettünk a vég pillanatában, várni fognak ránk. Ebben bízom csak, ezért tudom elviselni, hogy már nincsenek többé, mert hiszek abban, hogy még láthatom azokat, akiket szerettem.

Viharos éjszakák

Nem kell semmi új írásomra gondolni, éppen csak az elmúlt éjszaka, illetve, a mai reggel élményeit osztanám meg veletek, amit az ismerőseim már a facebookon olvashattak is  :)

Ma reggel, mikor felkeltem nagy meglepetés ért. Először is hallottam, hogy valaki fűrészel, tudjátok azzal a benzines-félével, mondom megnézem, kinek van kedve hajnali 6-kor fát vágni. Ekkor láttam, hogy az udvarunkat ellepik a letörött fűzfaágak és, hogy vizes a járda is. Feltettem magamnak a már megválaszolt kérdést: Esett az eső? Kimentem, természetesen pizsiben, és ekkor láttam, hogy a szomszédban, a tűzoltóknak támadt kedve fát vágni, szerencsére senkinek, és semmiben nem esett kár, a fán kívül. Hátra mentem, hogy megnézzem, nálunk mi a helyzet, az almafánknak lőttek, idén egy fával kevesebb almánk lesz. A szél kifordította a földből, és pár paradicsomot is agyonnyomott. Tovább mentem, szerencsére se a tetőt nem vitte le, és másban sem esett nagy kár, ahogy láttam. A kukorica földek gazdáit sajnálom, mert a termés totál tönkre ment :(

ismételten Cofotka voltam ;-)

Ó, úgy szeretem én a strandot...

Itt a nyár és a többség nyaralni megy: strandra, fürdőbe és a többi! Ezelőtt jó néhány évvel voltam utoljára strandon (igazából már arra sem emlékszem, konkrétan mikor), de most végre újra sikerült eljutnom. Már tavaly megvettem a fürdőruhát, kéket persze, hiszen az a kedvenc színem, és még viszonylag jól is áll (mert hát ugye ez is nagyon fontos). A hétvégére vihart mondtak, én meg erősen reménykedtem benne, hogy ne essen, legalább addig, amíg kint vagyunk a strandon. Ha már egész héten bent döglöttem a se levegő, se légkondi teremben az órákon ülve, félig lehunyt szemmel (mert azért volt bent egy darab ventillátor, ami csak arra jó, hogy megfájduljon tőle a fejem és kiszáradjon a szemem), akkor legalább a hétvégén ne essen. Tegnap aztán mégis úgy volt, hogy jön a vihar, volt nagy szél és volt 3 csepp eső is (persze mint nagy fb-függő, jól megosztottam, hogy nem hoztam ruhát, arra az estre, ha netán rosszra fordulna az idő, már a szélfújás elején /akkor még nem is esett.../. végül aztán a nagy viharból nem lett semmi, és örültem is meg nem is, mert hát ugye jó volna egy kis eső, mert döglődnek a napraforgók a földeken, meg minden egyéb növény is, meg az állatok, és persze mi emberek is, viszont örültem is, mert ez a reményt jelentette a másnapi fürdőre.

A mai nap aztán felkerekedtünk, párom pihizett kicsit délelőtt, aztán ebédeltünk, felcuccoltunk és indultunk is, hogy felvegyünk egy barátot, beugrottunk még a Tescóba is, hogy beszerezzük az elmaradhatlan labdát. Volt ott minden féle: a Hello Kittyn keresztül a Verdákon át, a piros alapon fehér pöttyösig. Végül egy kevésbé gyermeki mintájú labdát választottunk, amin annyira nem látszik, hogy a Verdák egyik kisautója szerepel, meg vettünk egy üveg vizet is. Kimentünk szépen a szabad strandra, már alig vártam, hogy csobbanhassunk, de aztán arra lettünk figyelmesek, hogy a parton rengetegen vannak, de a vízben... hát ez nem jött be. Valami kajak-kenu verseny volt, vagy mi szösz. Ültünk pár percet a meleg kocsiban, felhívtuk párom uncsitesóját (nekik van nyaralójuk), hátha, de nem volt elérhető. Így hát úgy döntöttünk elmegyünk az uszodába. Út közben meg azon agyaltunk, hátha bejön még valami ziccer, és az meg jól zárva lesz. Nem lett... Szerencsére. Bementünk a Fedett uszodába, barnulni ugyan egy kicsit sem barnultam, (azonban az sem számított volna, ha esik), de legalább nyeltem egy kis uszoda vizet.

Az úszás nem olyan, mint a biciklizés, vagy legalábbis nem teljesen. Általános iskolában tanultam a dolgot, most 23 éves vagyok, szóval kicsit megilletődtem. Azért jól éreztem magam, és hát ez a lényeg, labdázni nem labdáztunk, a vízből sem ittunk, amit korábban a Tescoban bedobtunk a kosárba. De évek óta végre nem csak a fürdőkádban érte víz a bőrömet, és az új (egy éves) fürdőrucimat is felavathattam, és strandillatú a hajam, és kicsípte a szemem a klórozott víz, és fáradt is vagyok. Tudjátok, az a jóleső fáradtág, ami miatt éjszaka olyan jót durmolsz majd, hogy csak na.

A végén bedobtunk egy jó kis pizzát meg kávét, és megdumáltunk egy következő alkalmat, és már alig várom, hogy megint mehessek, és még az sem zavarna, ha kicsit esne az eső… :)

Cofotka voltam ;-)

Mindennapok

Hali, mindenkinek!


Jó régen nem jártam errefelé, és sajnos, vagy nem sajnos úgy tűnik mostanság nem is nagyon lesz rá időm (de úgy látszik, ezt nem nagyon van kinek zokon vennie, a látogatási-ráta eléggé a béka feneke alatt van).

Nagyon sűrű napok, hetek vannak a hátam mögött és még jó pár sűrű hónap vár rám. Nemrég kezdtem szakmát tanulni (nem ez az első), a munkaügyi központ által (csak halkan jegyezném meg, hogy munkát nem voltak képesek találni nekem két teljes évig, bár Magyarországon mit is várhat az ember, meg úgy egyáltalán egy érettségivel nemigen lehet elhelyezkedni itt Békés Megyében) szóval a központ által kerültem bele egy EU által finanszírozott Vendéglátó Eladó képzésbe. Havi 31 ezer Ft-ot kapok (nem túl sok), 90%-os jeggyel utazok és még kaját is venni kell… Na igen, de ne panaszkodjak hiszen végre elfoglalom magam, aminek örülök is és talán még előre is léphetek az életben, ha végeztem. Akár még külföldre is kimehetek (csak tanuljak meg angolul). Aztán jöhet az álom iskola, ahol végre kitanulhatom az újságírás csínját-bínját. Hát igen, álmok azok vannak bőven, csak aztán sikerüljön is elérnem őket… :)

Szóval most nem fogok ráérni januárig, néha-néha van csak szabadidőm, otthon továbbra sincs internet, és valamikor ugye tanulni meg aludni is kell. Már meg is írtuk az első dolgozatot (kemény 90 oldalnyi anyagból), betelt egy spirál füzet, és most kezdődik a német tanulás, ami nem lesz nehéz, de az én szívem valahogy mégiscsak az angolhoz húz, amit mostanáig sem sikerült elsajátítanom, de folyamatosan nézem a feliratos sorozatokat, hátha ragad rám valami... :D

Cofotka voltam ;-)

Supernatural

Nos, mint a bemutatkozásomban már olvashattátok, nagy kedvencem a Supernatural című sorozat (magyar adókon Odaát címen fut). Főleg azért tetszik, mert kicsit sötét, kicsit horrorisztikus, remek poénok vannak benne, és egyébként is imádok mindent, ami kicsit is természetfeletti, a jó pasikról ne is beszéljünk.





Nagy kedvencem Dean, mellette pedig Castiel. Imádom azt a fickót, és imádom a poénokat, amik az angyalságából származnak. Sajnos mostanság ritkán bukkan fel, de legalább tudom, hogy még él, annak ellenére, hogy elég pocsékul van...





Na, de most rátérek a lényegre, nemrég egyhuzamban megnéztem az összes évadot, amit még nem láttam, mert egy bizonyos csatorna nem szinkrozinálta és vetítette le. Azóta akkor nézem, amikor kijön új rész külföldön, felirattal (megjegyezném, hogy eredeti hangokkal sokkal jobban élvezem, és mostanra inkább zavar a szinkron, Castielnek el sem tudnék képzelni jó szinkront, annyira különleges Misha hangja, hogy nem is szándékozom megnézni azzal, ha valaha veszik a fáradtságot és megcsinálják), és most az általam legutóbb látott remek részről beszélnék.



Először is egy kis ismertető, aki nagyon le van maradva, vagy nem ismeri a sorozatot, annak nem sokat mond: Dick Roman megszerzi Frank merevlemezét, amely érzékeny információkat tartalmaz a Winchesterekről és átadja egy gyanútlan, ugyanakkor brilliáns hackernek, Charlienak (Felicia Day), és azt mondja neki, hogy 48 órája van feltörni a tűzfalat vagy ki lesz rúgva. Sam és Dean megtudják, hogy Dick megszerezte a merevlemezt és megkezdődik a hajsza, hogy még azelőtt Charliehoz érjenek, hogy az feltörné a kódot. Eközben Bobby (Jim Beaver) megpróbál segíteni a testvéreknek, de a harag, amit Dick iránt érez amiatt, amiért megölte őt, az útjában áll.

Dick és Pete (utóbbi Charlie főnöke... volt)

---

Charlie 

Nem is nagyon értem, hogy tudnak még ilyen jó részeket írni, azt gondolná az ember, hogy hét év és egy rakatnyi angyal után, már nem lehet újat mutatni, és mégis. A sorozat még mindig izgalmas, és a Leviatánok is remek ötletnek bizonyultak, nem fáradt el, ahogy House, aki már kissé tényleg kivan a sok vicodintól. El sem tudom képzelni, hogy meddig fogják még bírni, én mindenesetre nem unom és mindig izgalommal várom az új részeket. Ezt a részt is nagyon vártam és már az első képkockák után tudtam, hogy izgi lesz. Charlie figurája imádnivaló volt, tipikus koczka, minden számítógép-őrült, játékfüggő férfi álma, csak épp nem a pasik az esete. Sorozat függő, imádja a Star Warst, a Star Treket, a Gyűrűk Urát és a Harry Pottert. Nem is értem miért kedveltem meg annyira :) Talpra esett és kifogyhatatlan poéngyáros, Winchesterék sohanem létező kishúga – ahogy Dean is mondta. Végig izgultam, nehogy valami baja legyen és Dick el ne kapja, és imádtam amikor a Hermione babával beszélgetett XD

Sajna, ez angolul van, remélem néhányan azért értitek majd :)

Csak azt sajnálom, hogy valószínűleg többet nem fog szerepelni, de hátha a rajongók megkedveli annyira, hogy újra beletegyék, mint Castielt. :)

---

Végül egy rövidke párbeszéd a részből, Charlie épp megpróbál betörni Dick irodájába és kell neki egy kis löket, Sam segít rajta:

Sam: – Figyelj, ki a kedvenc Harry Potter karaktered?

Charlie: – Hermione.

S.: – Hermione... Hermione megfutamodott, amikor Sirius Black bajba került, vagy amikor Voldemort ostrom alá vette Roxfortot?

Dean: – Komolyan?

S.: – Kussolsz!

C.: – Nem, persze hogy nem.

S.: – Hanem mit csinált?

C.: – Király volt. Gyakorlatilag minden könyvben megmenti Harry-t. Aztán a rossz sráccal...

D.: – Koncentráljunk!

S.: – Tehát király volt, ugye? És te mit fogsz csinálni?

C.: – Király leszek.

S.: – Jó kislány.

Dean Samnek :– Szép volt, kocka-pitány!

Ezt a részletet megtalálhatjátok a lenti kis videóban az 1:47 - 2:34-es intervallum között ;-)
 

(Köszönöm Deinonak és Falatkának a lefordított feliratot, ahonnan a fenti párbeszédet kölcsönöztem, az epizódismertetőt innen kölcsönöztem, minden ezzel kapcsolatos jog az oldal szerkeztőjét illeti.)

Cofotka voltam ;-)

A fekete ruhás nő

Már tudjátok, hogy Harry Potter fan vagyok, de ha nem lenne tiszta olvassátok el a bemutatkozásom. Nos, ezért töltöttem fel ezt a cikket. A horrorokat annyira nem kedvelem, de ezt még én is megnézném, leginkább a Supernatural c. sorozatot juttatja eszembe, így látatlanban. Meglátjuk... egyszer dvd-n is kiadják :)

a cikket egyébként innen (http://www.sg.hu/cikkek/88880/a_fekete_ruhas_no_vegre_egy_jo_horror)  másoltam át, találhattok képeket és a 89-ben készült filmet is (angol nyelven).

A fekete ruhás nő - Végre egy jó horror!

2012. április 9. 13:00, hétfő - Szekeres Viktor

Nem meglepő, de 2012 első hónapjainak egyik legjobb filmje nem Hollywoodból, hanem Angliából érkezett. Az már annál inkább, hogy egy gótikus horrorról van szó.

Vannak tények, amikről nincs értelme vitázni: ki tudja miért, a horrorfilmes műfaj ismét meghalt a mozikban. A 90-es években már volt egy ilyen időszak, amelynek a Sikoly a maga ironikus és intelligens megközelítésével (szereplői horrorokat ismerő tinik voltak) vetett véget és szabadított rá világra jobb, de inkább rosszabb rengeteg kaszabolós filmet. Azóta a slasher műfaja helyett a kísérteteket jöttek inkább divatba, valamint a rejtett kamerák, de mindezek ellenére 2011-ben szinte alig akadt horror a mozikban. Fura ellentmondás, hogy ami mégis bemutatásra került, az zömében sikert aratott, s nem csak azért, mert viszonylag olcsó műfajról van szó és a filmekbe való befektetés megtérülése garantált.

Az idei év például rögtön egy kirobbanó horrorsikerrel kezdődött, Az ördög benned lakozik (The Devil Inside) 33 millió dollár bevételt termelt egy hétvége alatt Amerikában. Azonban utána kiütközött rajta a tipikus "horrorbetegség": a 33 millió dolláros nyitóhétvégét követő két hónapban mindössze további 20 milliót tudott szerezni, ami jelzi, hogy a filmet a marketing vitte sikerre és nem a minősége. Az ilyen "sikerek" pedig hiába zajosak és jövedelmezőek, hosszabb távon kontraproduktívak, hiszen a néző egyszer vagy kétszer belelép az efféle csapdákba, de harmadjára már nem biztos. Így a későbbi, esetlegesen jól sikerült filmek szenvedik meg gyenge elődjeiket.

Az ördög benned lakozik (és a pár hete csendben megbukó, "egy snittes" Silent House) mellett mindössze egy horror került bemutatásra Amerikában az októberi Paranormal Activity 3 óta, mégpedig egy angol film, A fekete ruhás nő (The Woman in Black) - és kellemes meglepetést okozva az abszolút sztármentes alkotás sikernek bizonyult, Angliában egyenesen minden idők legsikeresebb angol horrorja lett. (Igaz, ami igaz, a főszereplő a Harry Potteres Daniel Radcliffe, de az Alkonyat-filmek hatalmas népszerűségnek örvendő színészei is megmutatták más filmjeik bukásával, hogy csak a nevük nem alkalmas sok néző szerzésére.)

A fekete ruhás nő elvileg egy feldolgozás, hiszen egy 1989-es angol tévéfilm már készült ilyen címmel, de valójában inkább Susan Hill 1983-as rémregényének adaptációja - a két film rengeteg mindenben különbözik. (A regényből ráadásul színdarab is készült 1987-ben, melyet 25 éve folyamatosan látszanak Londonban.) A XX. század elején játszódó történet szerint egy fiatal ügyvéd érkezik egy angol falucskába, hogy megpróbáljon eladni egy örökösök nélküli házat. E célból jóformán beköltözik az ódon épületbe, hogy elolvassa az ott található feljegyzéseket. S ahogy az lenni szokott, furcsa dolgokra lesz figyelmes.

Nem köntörfalazunk, hiszen már az alapsztoriból is látszik, hogy A fekete ruhás nőt már százszor láttuk. Ugyan ezúttal ismét mások a karakterek, mások a motívumok és más események zajlanak, de egyértelműen a klasszikus kísértetfilmek alapjaira építkezik James Watkins rendező, aki előző filmjével, az Eden Lake - Gyilkos kilátásokkal megmutatta, hogy nem feltétlenül az alaptörténet a fontos, hanem a kivitelezés. Márpedig A fekete ruhás nő kivitelezése elsőrangú, Watkins remek hangulatot teremt, amire nagyszerűen rásegít maga a táj, a századeleji díszlet, valamint a világ összes fájdalmával az arcukon játszó színészgárda. Sehol egy csepp humor, minden sötét és lehangoló, még a gyerekek sem igazán hoznak a karakterek életébe vidámságot - jellemző, ahogy még a főhős gyereke is mindig lefele görbülő szájjal rajzolja le apukáját.

A fekete ruhás nő megérdemelten lett siker, cseppet sem meglepő, hogy Angels of Death címmel már készül is a folytatása, mely 40 évvel később játszódna. A siker pedig nem azért megérdemelt, mert roppant eredeti sztorit látunk, hanem mert jól összerakottat. Azon persze lehet vitatkozni, hogy inkább helyenként ijesztő vagy valóban félelmetes-e a film, de mi amondók vagyunk, hogy az ijesztgetések és a baljós atmoszféra (amit nem könnyű megteremteni) elegyével az elmúlt hónapok legrémisztőbb horrorja született meg.

A fekete ruhás nő természetesen kötelező a horrorrajongók számára, nem csak azért, mert jól sikerült, hanem mert olyan kevés filmet láthatnak a műfajból moziban, hogy akár egyet kihagyni is vétek lenne. Kötelező azoknak is, akik például korukból adódóan nem láttak még kísértetházas horrort, hiszen számukra újdonság lesz a sztori, de persze legjobban azokra fog hatna a film, akik azért nem néznek horrorokat, mert félnek rajtuk, holott éppen ez lenne a lényege a műfajnak, nem? Irigyeljük is őket, hiszen ki ne szeretne rettegni egy többé-kevésbé kontrollált környezetbe?

A fekete ruhás nő (The Woman in Black)

színes, feliratos, angol horror, 95 perc, 2012

16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott

rendező: James Watkins
forgatókönyvíró: Jane Goldman Suzan Hill regénye alapján
producer: Richard Jackson, Simon Oakes, Brian Oliver
operatőr: Tim Maurice-Jones

szereplők:
Daniel Radcliffe (Arthur Kipps)
Ciarán Hinds (Mr. Daily)
Janet McTeer (Daily felesége)

Nyusziii

Ezt a képet az imént találtam, és muszáj megosztanom, mert meghalok olyan éédes! Éppen ezért mindenkinek látnia kell :)

Mintha csak magamat látnám XD

Ezt azért kicsit megmagyarázom. Mielőtt a párommal egymásra találtunk, megfogadtam, hogy ha lesz valakim nem engedem neki sem, hogy valamilyen állatos beceneven szólítson, mert valahogy lekicsinylőnek éreztem/érzem (kicsit) most is. Egérke? Mi vagyok én rágcsáló? Cica? Lehet, hogy sokszor nyavajgok, de azért nem kéne. Bogárka? Kösz, de kitinpáncélt sem növesztettem még. Felsorolhatnék még jó pár állatos becenevet, de most nem erről akarok írni.

Nu, mindegy! A lényeg, hogy megfogadtam magamban, hogy ezt jó előre leszögezem, akárkivel kerülök is össze.

És ahogyan azt Móricka elképzelte! Összejöttem Janimmal, és erre mi történik?

Sosem találjátok ki! Nyúlnak kezdett el szólítani, és mindezt miért? Fogalmam sincs, már nem emlékszem, csak arra, hogy egy buszon ültünk egymás mellett és dumáltunk és valamit nem mertem, gyáva voltam, mint a nyúl. Ő meg a fejébe vette, hogy ezzel fog idegesíteni, és bejött neki! Persze vigyorogtam közben, de akárhányszor kimondta nyúl, én belül kiáltoztam hogy nee! És én minél inkább megpróbáltam arról lebeszélni, hogy nyúlnak szólítson, ő annál inkább csinálta! Az sem jött be, hogy próbáltam úgy tenni, mintha meg sem hallanám (tudjátok, fordított pszichológia). Na, hát ez rá valamiért nem hat (illetve ez sem). Ha valamit a fejébe vesz...

Lényeg a lényeg, hogy én azóta nyúl vagyok, vagy nyuszi, és már nem idegesít (annyira), magamra vettem, azonosultam vele. Szörnyű dolgokra képes néhány hónap együttlét valakivel (illetve most már egy év).

És úgy képzeljétek el, hogy ha valami olyasmit nézünk akkor máris jönnek a továbbfejlesztések! Egyszer például a Vampire Diaries-t néztünk és az egyik szereplőről kiderült, hogy vérfarkas (nem árulom el ki, mert lehet, hogy valaki még nem tart ott), erre ő gonoszkodó, örömteli hangon megszólal: véérnyúúl!

Egyébként a képet a http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/77576/kocsis-tibor/lasd-a-csodat-zeneszoveg.html oldalon találtam. Ugyan annyira nem kedvelem Kocsis Tibit, de ez a száma egyből a szívemhez nőtt. Itt meg is hallgathatjátok, ha netán érdekel :)

Cofotka voltam ;-)