Mit tudnak a finnek, amit mi nem?

Sok mindent, de most az oktatásról lesz szó!

Ez a kis írás, barátnőm, Hajni (vagy ahogy a címkén is láthattátok Aurorae) agyából származik, aki egyébként szintén szokott irogatni. Tanítónőnek készül és ez egy beadandó házidolgozata. Érdemes elolvasni, és aki nem is van oda túlságosan az olvasásért, annak sem lesz megerőltető, szóval hajrá!

A Finn és a magyar oktatási viszonyok

összehasonlítása, avagy: Mit tudnak,

amit mi nem?

Összehasonlító pedagógia

Készítette:

Sándor Hajnalka

Dolgozatom témája a finn oktatási rendszer, ezen belül a finn anyanyelvi nevelés, összehasonlítva a magyar viszonyokkal. Ez a téma akkor kezdett foglalkoztatni, amikor a szakdolgozatomhoz kerestem előzetes kutatásokat – lévén a finn nyelv rokonságban a magyarral – illetve amikor az Európai Unió tagországai közül Finnországról kellett beszámolót tartanom csoporttársaimnak.

A finn és a magyar iskolarendszer

Finnországban a gyermekek 6-7 éves korban iskolai előkészítőbe járhatnak, ezt minden önkormányzat köteles biztosítani. Az előkészítő nem kötelező, ennek ellenére a finn szülők igénybe veszik. A finn iskolarendszer az ún. comprehensive school típusba sorolandó. A gyermekek 16 éves korig tankötelesek, tehát 1-9. osztályig kötelezően iskolába járnak. Ebből az első hat évfolyamon folyik az alapfokú oktatás, ekkor minden, vagy majdnem minden tantárgyat ugyanaz az osztálytanító tartja a gyermekeknek. A 7-9. évfolyam az alsó középfokú oktatás időszaka. 16-19 éves korukban a tanulók kétféle oktatás közül választhatnak. Egyik a felső középfokú oktatás, ennek végén 19 éves korukban érettségit tehetnek, érettségi után pedig bármelyik skandináv országban mehetnek felsőoktatásba: egyetemre vagy főiskolára. A másik választható út a szakképzés, szakirányú oktatás. Egy harmadik út pedig a munkavállalás, de ezt viszonylag kevesen választják.

Magyarországon a gyermekek 18 éves korukig tankötelesek. Az iskolai előkészítés az óvodában folyik. Ez csak a gyermekek 6-7 éves korában kötelező. Az alapfokú oktatás 1-8. osztályban folyik. A középfokú oktatás 9-12. évfolyamokon történik, ez lehet gimnázium vagy valamilyen szakképzés. Érettségit a magyar diákok 18 évesen tehetnek, ezután mehetnek főiskolára, egyetemre, azaz felsőoktatásba.

Az olvasástanítás Finnországban és Magyarországon

A finn ABC 22 betűt tartalmaz. Ez jóval kevesebb, mint nálunk, ennek ellenére a gyermekek és tanítók számára jóval több idő áll rendelkezésre az írás és olvasás elsajátításához. A finn gyermekeknek az első négy évben kell jól megtanulniuk olvasni. Fontos náluk az olvasás megszerettetése, például szülői klubokat szerveznek, ahol azt tanítják meg a szülőknek, hogyan szerettessék meg gyermekeikkel az olvasást. Segítségükre szolgál az igen jól fejlett könyvtárhálózat is: a közkönyvtárakkal nem rendelkező kis településeken könyvtárbuszok, utazó könyvtárak működnek, ahonnan úgyanúgy kölcsönözhetnek könyveket, mint egy közkönyvtárból, és minden más könyvtári szolgáltatás is igénybe vehető. Szintén nagyban elősegíti az olvasás tanítását, hogy az idegen nyelvű filmeket csak a legfiatalabb (3-6 éves) korosztály számára szinkronizálják. Az idősebbeknek szóló filmeket mind a mozikban, mind a televízióban finn és svéd felirattal látják el. Ez nem csupán az olvasási technika, szövegértés és helyesírás terén nyújt segítséget, hanem az idegen nyelv elsajátításában is.

A magyar ABC 42 betűből áll. Az első két osztályban folyik az alapok rögzítése, ezek megszilárdítása pedig a harmadik és negyedik évfolyamon. Nálunk – mint azt tapasztalhatjuk – nem terjedt el a feliratozás, szinte minden film szinkronizált, könyvtárhálózatunk véleményem szerint fejletlen, még ha a finn rendszert figyelmen kívül hagyom is. A kisebb településeken viszonylag kevés könyvtári szolgáltatás vehető igénybe, az elérhető állomány pedig sok esetben szűkös, akár kritikán alulinak is mondhatnám. Lakóhelyemen, Kondoroson például a közkönyvtár rendelkezésére álló anyagi keretet még szűkösnek sem mondhatnám, a tavalyi évben az is problémát jelentett többek között, hogy a negyedik osztályosok új kötelező olvasmányait (Louis Sachar: Bradley, az osztály réme) kellő példányszámban beszerezzék. Mindezen felül könyvtárjaink látogatottsága igen alacsony a gyermekek körében (10-20%), míg a finn adatok szerint a gyermekeik 44%-a rendszeres könyvtárhasználó.

A tankönyvek

A finn gyermekek számára az állam ingyenesen biztosítja az iskolai tankönyveket. Ezek a könyvek az év végén vagy a könyvtárba, vagy – ha kiváló állapotban maradtak – egy másik gyermekhez kerülnek. A használt tankönyvcsaládot minden iskolában az intézmény vezetője határozza meg egységesen minden évfolyamon, ezen változtatni tanév közben nem lehet. Magyarországon a tankönyveket csak ott biztosítják ingyenesen, ahol az önkormányzatok biztosítják ennek finanszírozását, illetve a nagycsaládosok és egyedülálló szülők gyermekeinek számára biztosított az ingyenes tankönyv (vagy részlegesen támogatott tankönyvvásárlás). Nálunk a pedagógus döntheti el, hogy milyen tankönyvből és hogyan tanítja a gyermekeket. A tanév közbeni tankönyvváltás lehetséges, amennyiben az iskola vállalja ennek finanszírozását.

A finnek évek óta az élen állnak a PISA-felmérések eredményei szerint, míg Magyarország igen hátul áll a rangsorban. A szövegértésben elért eredmények okait a Finn Olvasástársaság (FinRA) 13 pontban jelölte meg. Ezek a következők:

1. A finn iskolák egymáshoz hasonló színvonalúak, nincsenek gyenge iskolák.
2. Az iskolák működésében és mindennapi életükben is minimálisak a különbségek.
3. 15 éves korukig a diákok ugyanabba az iskolába járnak, csak ezután választanak másik oktatási intézményt.
4. Nagy az érdeklődés az olvasás iránt, különösen a lányok között. A fiatalok rendszeresen olvasnak újságokat, amelyekre a legtöbb családban előfizetnek. Csak a legkisebbeknek szóló televíziós programokat szinkronizálják, a többi feliratos.
5. A gyenge olvasó gyerekekre fokozattan ügyelnek, nem hagyják lemaradni őket az iskolákban.
6. A speciális oktatás nagyon hatékony. Az elsőtől a kilencedik osztályig gyerekek minden iskolában részesülhetnek speciális oktatásban az írás, olvasás, kiejtési és nyelvi problémák területén. Az angolt és a matematikát kis csoportokban vagy egyedül is tanulhatják. Ha szükséges, néhány diáknak olyan egyénre szabott tantervet készítenek akár több tárgyból is, amely a tanulókat saját képességükhöz igazodva fejleszti.
7. A számítógép ésszerű használatával javul a fiúk olvasási képessége.
8. A könyvtári hálózat (akár könyvtárbusz is) hatékonyan működik, ezek használatára az iskolában felkészítik a diákokat.
9. Minden nap ingyenes meleg ételt kapnak a gyerekek az iskolákban
10. A gyerekek fejlődését a terhességtől kezdve iskolába kerülésükig több szempontból is figyelemmel kísérik, így korán felfedezik az olvasási nehézségekre utaló figyelmeztető jeleket.
11. Betegség vagy különböző vizsgálatok esetén iskolai védőnő áll rendelkezésre (pl. szemvizsgálat). Térítésmentes orvosi vizsgálatokat évente legalább háromszor tartanak.
12. Az iskolapszichológus szintén térítésmentesen áll a gyerekek rendelkezésére.
13. A gyerekek képességeit ötéves korukban vizsgálják, szükség esetén az iskola megkezdése előtt is ingyenes speciális fejlesztési programot kínálnak számukra.

Ha végigolvassuk ezeket a pontokat, lényeges különbségeket tapasztalhatunk a magyar közoktatási intézményekhez viszonyítva. Már az első pontnál láthatjuk az eltérést: Magyarországon a kutatások szerint az iskola színvonala függ a település típusától és méretétől is: a falusi iskolákban a felmérések szerint a tanulók teljesítménye átlagosan gyengébb, mint a városi iskolákban tanuló gyermekeké. A harmadik pontot én kiegészíteném azzal, hogy a gyermekekkel 12 éves korukig, azaz hat évig ugyanaz a pedagógus foglalkozik, míg nálunk legjobb esetben is csak az első négy évfolyamon azonos a tanító, ötödik osztálytól már tantárgyanként más-más pedagógus foglalkozik a gyermekekkel, ez véleményem szerint nagy törést okoz a gyermekeknél. Ide venném azt a tényt is, mi szerint a magyar iskolákban ötödik osztálytól szinte teljesen megszűnik a szövegértés tanítása – fejlesztése, míg Finnországban a kilencedik évfolyam végéig szerepel a tananyagban.

A 6. ponttal kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy véleményem szerint ezen a téren is van mit fejlesztenünk, a kisebb települések iskoláiban nincs, vagy csak elvétve van meg a lehetőség a tanulók speciális, egyéni fejlesztésére, ennek okai az anyagiakban keresendők: nincs miből finanszírozni. A számítógép ésszerű használata véleményem szerint csekély mértékben van jelen a magyar gyermekek körében. A számítógépet legtöbb esetben csak játékra használják (nem mellesleg életkoruknak nem megfelelő játékokkal játszanak), és bár vannak forgalomban fejlesztő játékok, ezek beszerzése költséges, és sok szülő sajnálatos módon egyszerűen nem foglalkozik azzal, hogy mit csinál a gyermeke, amíg „nincs útban”. A könyvtárainkról az előzőekben már szóltam, ezt kiegészíteném azzal a ténnyel, hogy az elektronikus úton történő információszerzés mindinkább háttérbe szorítja a papíralapú információhordozókat, a szórakoztató irodalomról pedig ki merem jelenteni, hogy a magyar fiatalok körében az olvasás „nem divat”.

Az ingyenes egészségügyi szűrések hazánkban is jelen vannak, azonban az esetleges elváltozások, betegségek korrigálása – kezelése jelentős anyagi hozzájárulást követel a szülőktől, legyen szó akár hallási / látási probléma korrigálásáról, akár képességzavarról. A mindenki számára biztosított ingyenes étkezési lehetőség a legtöbb közoktatási intézményben nem biztosított. És míg a finnek nagy gondot fordítanak a gyermekek lelkiállapotára is, minden iskolában alkalmaznak ingyenesen igénybe vehető iskolapszichológust, Magyarországon erre nem igen láthatunk példát.

Elmondható, hogy míg nálunk a tanítási módszerek hatékonysága, a pedagógusképzés rendszere és az anyanyelvi nevelés szemléleti problémái állnak az olvasáspedagógia középpontjában, addig Finnországban a mellékesnek tűnő háttértényezőket tartják a siker kulcsának. Eredményeiket látva érdemes eltűnődnünk az ő látásmódjukon.

Az én meglátásom az, hogy nem elég, ha az egyes pedagógusok, intézmények nézőpontja, alkalmazott módszerei és eszközei a gyermekek fejlődéséhez vezetnek, ezeket központilag kell megoldani, illetve finanszírozni. A tisztelt Országgyűlésnek pedig nem az oktatáson (és egészségügyön) kellene spórolnia, hanem ellenkezőleg: anyagi hozzájárulással támogatni a közoktatást, hogy a legújabb eszközök (pl. interaktív tábla) minden közoktatási intézmény számára elérhetőek legyenek, továbbképzést biztosítani a pedagógusok számára, hogy ezeket a korszerű tanulást-tanítást segítő eszközöket használni tudják, és általánosságban biztosítani az oktatás-nevelés minőségének fejlődését, és az eredmények javulását.


Köszi, Hajni, hogy megoszthattam :)